Május 14-én 14 órától zajlott a kerületi legjobbak fővárosi versenye a Darus Utcai Általános Iskolában. Bakos Péterné, az iskola igazgatónőjének köszöntő beszéde után a XVIII. kerület Irodavezetője mondott a várakozóknak a matematika fontosságáról frappáns beszédet, majd Rubóczky György, a Fazekas Gimnázium egyik vezető tanára tájékoztatta a versenyzőket a legfontosabb tudnivalókról. Kiemelte, hogy aki idáig eljutott, az már győzött, és aki nem az első lesz, az is tanulhat, fejlődhet a feladatok érdekes megoldásai által.