Idén is megrendezésre került a katasztrófa védelmi verseny április 4-én, amelynek a kerületi fordulóján vettünk részt. A versenyen olyan dolgokat tanultunk meg, amiket a mindennapokban bármikor fel tudunk használni.
Négyfős csapatok voltak jelen a versenyen. Mi már harmadjára vettünk rajta részt. Mind a három alkalommal másodikak lettünk, de jövőre már el fogjuk hozni az első helyet!
A feladatok közt volt a nyúlgát építése, újraélesztés, KRESZ ismerete, fertőzött ruha levétele, illetve a számos gyakorlati feladat mellett teszteket kellett kitölteni.
A hangulat végig jó volt, a helyszíneken főképp katasztrófavédelmisek voltak jelen, de voltak például rendőrök, tűzoltók is. A rántott hús és a reggeli kakaós csiga miatt alapból megéri, de egy nagyon jó hangulatú verseny és sok hasznos tudást szerezhettünk.