2017. évi Országos EVEZŐS ERGOMÉTER sportverseny

 2017. évi Országos EVEZŐS ERGOMÉTER sportverseny

Március 11.-én rendezték az evezősök ERGOMÉTERES Országos Bajnokságát Budapesten a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolában.

Három fővel vettünk részt a versenyen, 7.-8. osztályos tanulókkal.

Reggel 9 órakor jelentős létszámú versenyző várta a verseny kezdetét. A mi tanulóink, Kitti, Roland és László, nagy izgalommal és felkészülten érkeztek meg. A verseny lebonyolításában először a fiatalabb korosztály, majd az idősebb versenyzők küzdöttek meg egymással.

Először Kitti került sorra, és három versenyzőt utasított maga mögé. Laci és Roland következett, és hasonló sikerekkel hagyták maguk mögött az 500 méteres távot.

Eredmények:

Országos I. helyezett 2002-es korosztályban: 

BÁNKUTI ROLAND

 

Országos II. helyezett 2003-as korosztályban: 

NAGY LÁSZLÓ

 

Országos I. helyezett 2004-es korosztályban: 

VARGA KITTI

 

Gratulálunk a szép eredményekhez!

 

Elérhetőség

Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode