A nemzeti összetartozás napja iskolánkban

Iskolánk rendhagyó módon emlékezett június 4-én.

9 órától a Lajtha László Zeneiskola növendékeinek citerajátékát hallgathatták meg az 1. és 2. osztályos tanulóink.

A Kispesti Zeneiskola néptánccsoportja ismertette meg a 3.-4. osztályosokkal a különböző tájegységeink táncait, mint például az üveges vagy a körtáncot.

A felső tagozatosoknak a Gesztenyevirág Néptánccsoport kalotaszegi, mezőségi, legényes és páros, ugrós táncot mutatott be, de a közönséget is alaposan megtáncoltatta.

A gimnazista tanulók szintén a néptánccal foglalkozhattak, egy rövid filmbemutató segítségével ismerkedtek meg a különböző táncformákkal: a hagyományos leány körtánctól a moldvai flashmobon át. Tanulmányozhatták a népi öltözékeket. Szükségük is volt a komoly koncentrációra, hiszen egy kvíz-kérdéssorban kellett pontos megfigyelésükről, jó hallásukról és előzetes tudásukról számot adni.

Minden fellépő csoportnak nagy tapssal köszönte meg a közönsége a színvonalas előadást!

A nap zárásaként a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola Rezeda Néptánccsoportjának két tanulója, Fodor Barnabás és Szabó Eszter bonchidai forgatósával mutatta be a mozgás és a zene kifejező erejét.

A 9. évfolyamosok között: a 9.C osztály csapata érte el a legmagasabb pontszámot. Tagjaik: Sarang Nikoletta, Szűcs Zoltán, Jobbágy Kata, Bördös Dorina, Antal András, Palotás Rebeka, Botos Viktória. Osztályfőnökük Baranyi Ákos.

A 10. évfolyamosok között 10.B osztályosok „Bence és a lányok” csapata maximális pontot ért el! Tagjaik: Bali Anna, Szopka Rebeka, Bozó Liliána, Loki Rebeka, Nándori Loretta, Szabó Bence. Osztályfőnökük Szilágyi Mónika.

A 11.évfolyamosok között Kovács Dominik, Nagy Vivien, Csányi Viktória, Musuly Mónika, Bánfi Anna, Luncan Lilla a 11.B osztályból érte el a legjobb eredményt. Osztályfőnökük Varga Gabriella.

Gratulálunk nekik!

Köszönöm azoknak a közreműködőknek, diákoknak, tanároknak, az iskolavezetésnek a munkáját, akik segítettek az ünnepi megemlékezés zavartalan lebonyolításában vagy a vendégek fogadásában, a konferálásban. A diákok közül Korbel Sárának és Fehér Laurának, illetve a kvíz javításában, előkészítésben Solt Annának, Pozsgai Eszternek, Bártfai Boglárkának és Lukács Rékának. Külön köszönöm Márton Sándor tanár úrnak a film összeállításában és az emléklapok szerkesztésében nyújtott segítségét.

Nagy köszönet a néptánc és népzene művelőinek, akik eljöttek hozzánk, és műsorukkal megörvendeztették tanulóinkat.

Brecsokné Kertész Ágnes

szervező

 

Az ünnepségre készült videó megtekinthatő a galériában, itt.

 

Elérhetőség

Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode